Mit jelent a garázdaság?

Egyes törvények csak azért jöttek létre, hogy a közbiztonság mindig zavartalan legyen. Emiatt is büntetendő a garázdaság elkövetése, ami súlyosabb esetekben még a pénzbírság mellett, szabadságvesztéssel is járhat. Annyit érdemes tudni erről, hogy a büntetendővé nyilvánítása azért volt szükségszerű, hogy az ember mindig biztonságban érezhesse magát a közterületeken, legyen szó bármilyen utcáról, parkról vagy térről.
A garázdaság megbüntetése úgy is felfogható, mint a lakosság részéről követelt igény, aminek hála, a közbiztonság és a rend gondmentes fennmaradása megy végbe. A garázdaság egy igen tág fogalom és temérdek módon elkövethető, ezért sokakat meglep, amikor ezzel a bűncselekménnyel vádolják.
A komplexitást az is igazolja, hogy a törvény konkrét elkövetési magatartást nem határoz meg. Az mindenesetre kijelenthető, hogy ez csakis szándékos cselekedet révén követhető el, közönségellenes, erőszakos és kárt okozó magatartással, amivel a környezetet veszélybe lehet sodorni. Fontos észben tartani, hogy pontosan mit is jelent a garázdaság.