Jelentős feladattal bír a vízhűtő

Ha gyorsan akarunk eljutni egyik helyről a másikra, akkor általában beülünk a kocsiba és már repesztünk is. A legtöbb sofőr azonban nem foglalkozik azzal, hogy milyen módon működik a jármű, csak haladjon. A kezdők esetében ezért eléggé gyakori, hogy a túlzottan magas motor fordulatszám miatt felforr a vízhűtő egységben a folyadék.
Ennek hatalmas feladata van, amit nem árt egy kicsit jobban megismerni. A motor működése közben hő termelődik, amit valamilyen módon csökkenteni kell, különben tönkremennek a különböző alkatrészek. Éppen itt lép be a vízhűtő, aminek az a szerep jutott, hogy a képződő hőmérséklet egy jelentős részét átvegye és leadja a környezetnek, fűtve ezzel az atmoszférát.
A tervezők olyan módon alkották meg a készüléket és úgy helyezték el a kocsiban, hogy a menetközben beérkező szél segítse a leadás folyamát. Normál működés esetén, a vízhűtő sohasem forr fel, de ha nagyon lendületesen vezetünk, akkor megtörténhet a probléma. Igyekezzünk visszafogni magunkat és ha meghibásodást érzékelünk, akkor azonnal szerelőhöz kell fordulni!