Kivel párbajozott Kovács László Stone?
Az utolsó műsorban láthattuk azt, ahogyan ez a versenyző is igazán jól énekelt, azonban párbajoznia kellett. Ismét egy csapattársával kellett párbajoznia, hiszen a nézők kettejükre küldtek kevés szavazatot. Kovács László Stone jól énekelt az előző adásban is. A nézők azonban nem küldtek rá elég szavazatot. Sokadszorra kényszerült párbajra ez a versenyző is, azonban a legutóbbi adásban is a versenytársát küldték haza a mentorok. Kétségtelen tény, hogy Kovács László Stone jó előadó, és energikusan adja elő a dalait. Most már egyedül képviseli a kategóriáját, hiszen egyedül marad a huszonnyolc éven felüliek kategóriában. A következő adásban is biztosan jó előadást fog nyújtani ez a versenyző is, hiszen igazán energikus produkciókat mutatott be. Nemsokára láthatjuk azt, hogy milyen dallal fog a színpadra lépni Kovács László Stone. Már nem kell sokat várnunk arra sem, hogy megtudjuk, hogy ki lesz az az előadó, aki megnyeri a tehetségkutatót, és aki megnyeri a sok nyereményt, hiszen már csak három hetet kell várnunk.